Köszöntjük a Kamiai Dojo weblapján
Rólunk PDF Nyomtatás E-mail

A bajai AIKIDO az 1990-es évek közepe felé kezdődött Sztupovszki Géza kezdeményezésére. Jómagam, Kenéz Róbert 1997. novemberében kezdtem, közel 10-12 fővel. Köztünk volt Imre Tibor, akivel 1998. elejétől együtt vittük a klubbot, ugyanis Sztupovszki Géza elköltözött Szegedre.

Autodidaktaként gyakoroltunk. Tanárunkat Márton Imrét, - aki akkor még 2 Danos Aikidomester volt hívtuk Bajára, máskor mi mentünk hozzá Makóra tanulni. A tanulást még sok kurzus is bővítette, ahol más tanároktól is szerezhettünk tapasztalatokat.

Később Imre Tibor más szövetséghez állt és rám maradt a klub vezetése.

Az első dan vizsgámat 2004.02.22-én tettem Budapesten Tamura Nobujosi szenszei előtt. Most 3. dan fokozattal rendelkezem.

Sok helyen edzettünk a városban. A Vasvári Pál utcai sportcsarnokban kezdtünk, amit a helyi Judo csapat biztosított részünkre. Később más-más helyre költöztünk, de jelenleg ismét a Vasvári Pál utcai sportcsarnokban tartjuk edzéseinket, itt tudjuk az Aikidot gyakorolni.


De Szavak helyett inkább nézzük meg klubunk vizuális bemutatkozását:

Dim lights

 

Kenéz Róbert
70/335-6897

 

 

Szavazások

Az Aikido és Én
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 1 vendég böngészi